„Megkondul a harang, öt óra, talpra férgek!

Oraput házain még fátylat sző az éj.

A rémes vámpírok mind odvaikba térnek,

S testünkből szívott vértől részeg mind s kövér."

Fogalmam sincs hol hallottam először ezt a verset, azt tudom, hogy rég lehetett, de minden szavára kristálytisztán emlékszem. Nem valami kedves költemény, mégis... valami megfogott benne. Nyers, rideg, mocskosul őszinte. Hm... mint én. Mint az életem.

Ez a vers tökéletesen leírja az életemet. A sok szart, ami velem történt, a sok mocskot, ami körülvesz, aminek fokozatosan a részesévé lettem.... az meg az én részemmé vált az idő során. Pazar nemde?

Alice